Eduard Sacher

Zselíz világhírű szülötte

Eduard 1843. február 8-án, Zselízen látta meg a napvilágot.

Apja, a Sacher-tortát feltaláló Franz, ekkor az Esterházyak szolgálatában állott. Innen, az Esterházyak zselízi nyári rezidenciájáról indult útjára az a karrier, amely során az ifjabb Sacher nemzetközileg elismert vendéglátóssá és a napjainkban is nagy hírnévnek örvendő Hotel Sacher megalapítójává vált. Bár mindössze 49 évet élt, neve összefonódott a luxus és kimagasló színvonalú vendéglátás fogalmával.

Eduard Sacher születéséről szóló anyakönyvi bejegyzés. Zselíz, 1843.

A szakácsmesterséggel Schwarzenberg herceg[1] konyháján ismerkedett meg, a főúri család Neuen Markt-on épült palotájában. A ma már nem létező[2], barokk-klasszicista stílusban épült hercegi rezidencia tökéletes hely volt az osztrák társadalmi elit szokásainak és ízlésének megismerésére, hiszen a palota a bécsi kongresszust követő időkben a politikai és társadalmi élet központja volt. A Hoch- und Deutschmeister gyalogezredben letöltött katonai szolgálatát követően több éven keresztül Franciaországban és Angliában gyarapította vendéglátással kapcsolatos tapasztalatait. Szolgált Lyonban, a párizsi Grand Hotelben, valamint a londoni Royal Hotelben is.[3] A luxusszállók pincéi, konyhái és éttermei egyaránt szerepeltek munkaköri beosztásában, így elmondható, hogy a vendéglátóipar minden szegmensében gazdag tapasztalatokat szerzett. „Párizsban megtanulta: nem egy fontnyi hús, hanem a februárban eladott eper vezet a gazdagsághoz.”[4] Apjához hasonlóan tudta, hogy mire vágynak a vendégei, mit hol talál, és mindenből a legjobbat szerezte be. Később ez a filozófia lett Sacher védjegye. Élményekkel és tervekkel gazdagon, 1866-ban, 23 éves korában tért vissza Bécsbe. Édesapja és testvérei vállalkozásaival párhuzamosan kezdte meg a később nemzetközi elismertséget eredményező üzleti tevékenységét, amelynek 25 éves jubileumáról az osztrák sajtó is méltató hangnemben emlékezett meg.[5]

Vállalkozása fundamentumát az újonnan épült Todesco-palotában nyitott bor-, desszert- és delikátbolt teremtette meg.

A bécsi Todesco-palota

Az 1866-ban a bécsi opera közvetlen közlében álló reprezentatív épületben berendezett Sacher-kioszk óriási sikernek bizonyult, így tulajdonosának lehetőséget biztosított a további terjeszkedéshez. A gyarapodást jól szemléltette a Sacher által folyósított bér: ez első évben 1 200 guldent fizetett, a költözés előtti évben pedig már 28 000 guldenre rúgott a bérleti díj. Természetesen a díjjal párhuzamosan növekedett a bérelt helyiség nagysága és az étteremmé bővülő bolt forgalma is.[6]

Eduard számára nagyszerű kiugrási lehetőséget jelentett az 1867-es világkiállítás, amelynek a párizsi Mars mező adott helyt április 1. és november 3-a között.[7] A második császárság dicsőségének teljében a szervezők az egyes nemzetek ipari termékeinek bemutatása mellett a kiállító nemzetek étkeit is be kívánták mutatni. Eduard Sacher a kiállító pavilon Dreher éttermét működtette. A kitűnő színvonalú vendéglőt Európa uralkodóházainak legrangosabb képviselői is előszeretettel látogatták. Megfordult itt a francia császár, III. Napóleon; Sándor, orosz cár; Abdulaziz, oszmán uralkodó és Lajos, bajor király is. A laikus közönség ízlésének megnyerése mellett a szigorú francia ínyencek is elismerően nyilatkoztak a „Wiener Küchét” személyesen irányító és felügyelő Eduardról. A Dreher étterem forgalma elérte a napi 6-9 000 frankot is. Elmondhatjuk, hogy a Sacher név Bécset követően Párizst, sőt az egész világot meghódította. A sikeres párizsi bemutatkozást követőn Eduard a császári udvar engedélyével átvette a bécsi Prater területén található Konstantinhügel éttermét.

A Constantinhügel étterme a bécsi Praterben

Az 1873-as bécsi világkiállítás keretén belül ellátogatott ide a spanyol és görög király, a szász és württembergi fejedelem, valamint tiszteletét tette nála a világkiállítás brit szekcióját vezető walesi herceg is.[8] A világkiállításon Sacher négy éttermet működtetett: a Rotunda nagy éttermét és három „büfét” a gépeket kiállító csarnokban.

A sikeres vállalkozás számára ekkorra elengedhetetlenül fontossá vált egy saját „otthon” megteremtése, ezért Eduard a számára jól ismert, a társadalmi élet központját jelentő bécsi opera környékén keresett megfelelő ingatlant. Az Augustiener Strassén kialakítandó majdani Hotel Sacher tervezési munkálatai már 1872-ben elindultak, de az elhúzódó, ottlakókkal folytatott pereskedés következtében a szálló csak 1876-ban nyithatta meg kapuit.[9] A Sacher- birodalom terjeszkedése a hotel felépülését követően sem állt meg, 1880-ban a császári udvartól kibérelte a Waldsteingarten (később Sachergarten) nevű, Praterben található éttermet is. A Sachergarten a bécsi arisztokrácia kedvelt találkozóhelyévé vált. Erzsébet (Sissi) császárné mellett Rudolf főherceg is előszeretettel látogatta, sőt Eduard rövidesen a főherceg hivatalos kamaraszállítójává vált.[10] Az 1880-as év Eduard magánéletében is jelentős mérföldkőnek tekinthető, hiszen ekkor vette feleségül Anna Fuchsot.[11] A határozott és tekintélyt parancsoló hölgy Eduard életében, majd korai halálát követően is meghatározó szerepet játszott a Sacher-kultusz létrehozásában.[12]

Sisi torta rendelése a Hotel Sacherból, ill. az ifjú Erzsébet császárné Possenhofenben

A Monarchiában megszerzett hírnév természetesen további lehetőségekkel kecsegtetett. Eduard számtalan külhoni meghívást kapott, amelyek során Európa uralkodói és hercegi udvaraiban is megcsillogtathatta tehetségét. Rudolf koronaherceg I. Obrenovics Milán szerb királynál tett látogatása során Sachert bízták meg a királyi vendéglátás biztosításával. Érdemeiért megkapta a Szerb Királyi Érdemrend Takovo-keresztjét. I. Károly román király belgrádi látogatásakor, majd Vilmos, német császár húgának Konstantin görög herceggel 1889. október 27-én Athénben tartott esküvőjén is rá hárult az ünnepi asztal terítése.[13] A számtalan egyéb bankett, souper és nemzetközi vásár Európa-szerte ismertté és elismertté tették a Sacher nevet. Nevének hallatára összefutott a nyál az emberek szájában, Eduard mindenki számára biztosította a tökéletes étel és ital választékot. Az általa képviselt minőséget természetesen meg kellett fizetni, bár sokszor ez sem volt feltétel. A kor dzsentrije gyakran küszködött pénzhiánnyal és pillanatnyi fizetésképtelenséggel. Sacher türelmesen várt heteket, hónapokat, sőt éveket is, mivel tudta, hogy a szerencse (és a pénz) forgandó, bármikor befuthatott egy örökség, házasság, vagy kártyanyeremény. Ilyenkor sok esetben a tartozás kétszeresét is kifizették a hálás adósok. A nagy vagyonnal rendelkező mágnások fizetési szokásaira is tekintettel volt. Egy lóversenyfutam, álarcosbál után, szeparéban vagy hölgytársaságban eltöltött éjszakát követően senki nem foglakozott pénzkérdésekkel. A Sacherben elég volt felírni, majd a megfelelő alkalomkor fizetni.

A Nemzeti Szálloda épülete a pozsonyi Sétatéren

A szálló bejárata, 1910

A bécsi arisztokrácia titkainak tudója és egyben bölcs őrzője is volt. Ami a Sacher asztalainál és falai között történt, az ott is maradt. Persze akadtak kivételek is. „Mikor egy gyönyörű francia énekesnő az emeleten bérelt szobát, véletlenül egy fiatal herceget helyzetek el a szomszéd lakosztályban. Ebből nem is lett volna baj. Az énekesnő később odautazó és rendkívül gyanakvó jegyese azonban helyszíni szemlét követelt, minek során egy tapéta mögé rejtett-, a két lakosztályt összekötő ajtót bukkant elő. Persze ez nem bizonyított semmit, de ügynek nagy hírverése volt.” – írta a Wiener Neue Journal 1906. decemberi száma.[14] Ez a párizsi mintájú titokzatosság, gáláns és bizalmas üzletfilozófia tette őt gazdaggá és közkedveltté az arisztokrácia köreiben. Természetesen a politika is beköltözött a Sacher falai közé. A Bécsbe érkező diplomaták előszeretettel látogatták az uralkodói udvarhoz közel eső szállodát. A nagytermészetű magyar urak, miniszterek és főhivatalnokok törzsközönségnek számítottak. „Sacher itt az egyetlen, aki egy bordeaux-i felszolgálásához ért, de kétlem, hogy lenne annyi a pincéjében amennyi nekünk elég!” – jegyezte meg egy szivart pöfékelő magyar miniszter. [15] A Wiener Journal kissé cinikus megállapítása szerint a Hotel Sacher nevezetes autogram falán[16] Árpádtól a Zichy családig minden magyar arisztokrata aláírása szerepel már.

Bár vendégei a „felső tízezer” főúri képviselői közül kerültek ki, maga Eduard mindig hű maradt polgári életviteléhez.„Apja szöges ellentéte volt. Franz volt a szakács, Eduard az üzletember. Apja szikár termetével szemben Eduard inkább egy dragonyostisztre emlékeztetett. Erős, vaskos, magas termetű, kékszemű és szőkéshajú ember volt. Többnyire csendes, hallgatag kedélyűként ismerték. Ritkán beszélt, de akkor az nagyot szólt. Ezt nem csak a beosztottjai, de az úri társaság is tudta. Gerinces ember volt, minden kötelezettsége ellenére soha senki előtt nem hajlongott. Modora nem egy pincéré, hanem egy úriemberé volt. Mosolya egy főhajtással ért fel. Így állt a walesi herceg, a koronaherceg és a szerb király előtt is.”[17]

Eduard Sacher, aki krónikus szívpanaszokkal küszködött, 1892. november 18-án, tüdőgyulladással esett ágynak és rövid, ötnapos betegeséget követően november 22-én, délután fél kettőkor elhunyt. Délelőtt még eszméleténél volt, maga mellé hívatta családtagjait és mindegyiküktől egy utolsó meleg kézfogással búcsúzott. Négy gyermeket hagyott hátra.[18] Üzleti érdekeltségeit és a Hotel Sachert ambiciózus felesége, Anna Sacher Fuchs irányította tovább.

[1]Felix zu Schwarzenberg, 1848–1852 között az Osztrák Császárság miniszterelnöke és külügyminisztere, akit Széchenyi István csak „halovány vámpír” névvel illetett.

[2] A korszerűtlenné vált palotát a bécsi belváros 1894-es felújításakor lebontották. Helyére bérházak épültek.

[3] Eduard Sacher. Hierzu ein Porträt. (In: Neue Illustrierte Zeitung, 1891. október 11. p. 27-28.)

[4] Mittheilungen von Nah und Fer. Eduard Sacher. (In: Dillinger’s Reisezeitung 3/34/1892., p. 8.)

[5] Der Meister der Kochkunst als Jubilar. (In: Neuigkeits Welt-Blatt, (1891/221., október 8., p. 33.)

[6] Eduard Sacher. Hierzu ein Porträt. im.

[7] A Mars mezőn ekkor még nem állt az 1899-es kiállításra „ideiglenesen” felépített Eiffel torony – egy hatalmas, kilenc gyűrűből álló ellipszis alakú épületet húztak fel. Az ívek mentén a tematika, a sugarak mentén a nemzetek helyezkedtek el. A hatalmas épületbe a föld alatti vezetékeken juttatták el a friss levegőt az akár 80 ezer látogatónak. Hét hónap alatt a kiállítást 15 millió ember kereste fel.

(https://pestbuda.hu/cikk/20171130_mit_csinaltak_a_magyarok_az_1867_es_vilagkiallitason)

[8] A későbbi VII. Eduárd, Viktória királynő fia.

[9] Eduard Sacher életének legjelentősebb alkotásáról, a Hotel Sacherről alább szólunk bővebben.

[10] Eduard Sacher. (In: Neue Freie Presse, 1892. november 23. p. 6.)

[11] Kevésbé ismert tény, hogy Eduard Sachernek nem Anna Fuchs volt az első felesége. Bécsbe való visszatérésekor felségül vette Hermine Patzingert (1842-1877). A házasságból 1866-ban egy lánygyermek született, Rosa Sacher (1866-1930). Eduard Sacher 2017-ben megtalált és nyilvánosságra hozott végrendelete alapján megállapítható, hogy bőkezűen gondoskodott Rosáról. A végrendelet körüli érdekességek kapcsán lásd: Georg Markus: Fundstücke (Amalthea Verlag, Wien, 2017, p.155) című könyvének témával kapcsolatos fejezetét.

[12] Anna Sacher életéről és munkásságáról lásd: Monika Czernin: Das letzte Fest des alten Europa (Knaus, München, 2014)

[13] Eduard Sacher. Hierzu ein Porträt im.

[14] Wiener Gesellschafstbilder – Sacher (In: Neues Wiener Journal, 1906/14/4711, p.3.)

[15] uo.

[16] A szálloda neves látogatóinak aláírásait tartalmazó fal. Később ezt a szerepet egy Anna Sacher által által kinevezett asztalterítő töltötte be, a híres Sacher Tischtuch. (lásd: Das Sacher Tisch-Tuch, in: Niederösterreichischer Grenzbote, 1936/25/16, p.2.)

[17] Mittheilungen von Nah und Fer. Eduard Sacher im.

[18] Mährisches Tagblatt, 1892/13/268, november 23-i száma.